Fontos problémakör mai világunkban a politikai iszlám sorsa, amely egyes (baloldali) szerzők szerint (is) még nyitott, azaz tartalmaz baloldali kibontakozási lehetőségeket, miközben a hagyományos marxista megközelítés az iszlamizmus reakciós tendenciáit látva ilyesmit már nem tart elképzelhetőnek, és úgy véli: a politikai iszlám végérvényesen imperialista logikáknak rendelődött alá. Végül e számunk felveti a kérdést, hogy a venezuelai „bolivári szocializmus" fejlődésével kapcsolatos gyakorlati problémák belső és külső feltételei vajon meny­nyiben adottak, milyen reális társadalmi-politikai perspektívák fogalmazhatók meg e kétségtelenül látványos és vonzó emancipációs kísérlettel összefüggésben.

Mostani számunk két nagyobb blokkja összefügg egymással: egybekapcsolja őket az „osztály és/vagy etnosz" kérdésfelvetése. A tudományos elmélet terén ismét előtérbe került az etnikum (etnicitás, etnikai stb.) fogalma, ami eredetileg olyan ősi közösséget jelöl, amelyet (valós vagy fiktív) vérségi kötelékek kapcsoltak egybe. A fogalom használatának újabb elterjedése a globális folyamatokkal szembeni lokális, nemzeti-nemzetiségi ellenállás leírásával függ össze. Valójában ami újjászületett, az csupán az etnikai tudat mint a ,,rossz antiglobalizmus" ideológiai megjelenése. Ez elválaszthatatlan attól a fejleménytől, hogy a rendszerváltozást követően a marxista osztályelmélet a kelet-európai főáramú tudományos beszédből teljesen kiszorult. Összeállításunk empirikus történeti-szociológiai vizsgálódások keretében ábrázolja az osztályfogalom napjainkban is igaz érvényességét, megmutatva, hogy mennyiben segíti a '89 utáni kelet-európai kordiagnózist, ha a rendszerváltás gazdasági-politikai következményeit az etnikum és az osztálykategóriák dinamikus viszonyában ragadjuk meg.

Másik témánk az Izrael és a palesztin Hamasz között a Gázai-övezetben lezajlott háború. A képzeletbeli asztal körül az események különböző - történeti, geopolitikai, nemzetközi jogi, társadalomlélektani stb. - értelmezései jelennek meg. Az igazi probléma a Közel-Keleten nem (sem) a „civilizációs" vagy „etnikai" szembenállásban rejlik, hanem abban, hogy a szűkebb s tágabb térség nagy- és középhatalmi konfliktusai az ellentéteket - a tőkefelhalmozás végtelennek látszó folyamataiban - a maguk képmására formálják, és saját érdekeik eszközeivé teszik.

2009-ben világszerte megemlékeznek a Kelet-Európában lejátszódott rendszerváltás 20. évfordulójáról. A régió uralkodó elitjei a nyugateurópai és az amerikai mainstream-„sugallatoknak" s persze sajátérdekeiknek megfelelően a média minden eszközét felhasználják az önünneplő- öntömjénező megemlékezésekre. A rendszerellenes hangokat a hivatalos hazai média kiszorítja a szélsőjobboldara, vagyis a tőkerendszer legvadabb képviselői előtt nyit utat. Olyan benyomás keletkezik, mintha 1989-ben minden változtatni szándékozó erő a kapitalizmus és a polgári társadalom osztatlan uralmát kívánta volna visszahozni. Negligálják a globális folyamatok jelentőségét, s az új hatalmi csoportosulásokat hovatovább „szabadságharcosokként" mutatják be. Ezzel nem csak meghamisítják az elmúlt 20 esztendő valóságos tartalmát, de folytatják a jelenlegi nemzetközi tőkés válság katasztrofális következményeinek igazolását, körülbelül abban a szellemben, hogy - Lukács ezzel ellenkező tartalmú tézisét parafrazálva - „a legrosszabb kapitalizmus is jobb, mint a legjobb szocializmus". Nemzetközi méretekben továbbra is következetesen elhallgatják azokat a kísérleteket, humanisztikus törekvéseket, amelyek az államszocializmus és a tőkés restauráció, a korlátlan államgazdaság és a korlátlan piacgazdaság között keresték a lehetséges alternatívát. Az „ünneplés" évében különösen fontos megmutatni, hogy Magyarországon léteztek olyan társadalmi, intellektuális erők is, amelyek a rendszerváltás következményeit előre látták, és azokat rendszerkritikai szempontból elemezték; nem szegődtek az új hatalmi elit szolgálatába. Lapunk alapvető feladata, hogy az akkori egyszerre antikapitalista (vagy nem kapitalista) és egyszerre antisztálinista törekvésekre, politikai és szervezeti, elméleti és társadalmi teljesítményekre felhívja a figyelmet. Ez évi számainkban főként hazai dokumentumok és feldolgozások, elemzések tükrében szeretnénk megmutatni olvasóinknak, hogy - ha mégoly perifériára szorított formákban is - létezett a tertium datur, aminek jelentősége különösen a mostani világválság körülményei között és a válságból való reális kibontakozás lehetőségei szempontjából rajzolódik ki igazán. E számunkban olvasóink bizonyos megújulást fedezhetnek fel. A szám - egyrészt - a kapitalizmus rendszerválságára reagálva, a vele szemben álló alternatív gondolatokat és útkereséseket a korábbiaknál élesebb formában veti fel, közelebb hozva egyúttal az elméletet a gyakorlathoz. Több írást is közre adunk a társadalmi önigazgatás történetéből és aktuális kísérleteiből, amelyek ma is hozzájárulhatnak az alternatívakereséshez. Másfelől új rovatot nyitunk Kultúra néven, aminek hivatása, hogy a színház, a mozi, a szépirodalom, a mindennapi élet vagy a sport területén is megmutassuk a tőkerendszer pusztító hatásait, és keressük a humanista kultúra még ép gyökereit, lehetőségeit - anélkül, hogy visszaesnénk az államszocializmus iránti kártékony nosztalgiába.