112. szám (2016. tél)

Aktuális szám

112. szám | (2016. tél)

Midőn e számunk szerkesztését lezárjuk, 2016. december végén, éppen huszonöt éve annak, hogy – miután a szovjet hatalmi elit vezető figurái (Jelcin, Kravcsuk, Suskevics) felmondták a szovjet köztársaságokat egybekapcsoló szövetségi szerződést, majd Gorbacsov lemondásával levonták a Kremlben a sarló-kalapácsos vörös zászlót – a Szovjetunió mint államszövetség és „geostratégiai tényező” megszűnt létezni. A kapitalizmus meghaladásának, a szocializmus megvalósításának első, bürokratikus államszocializmussá torzult történelmi kísérlete ezzel véget ért. Azóta folyóiratunk számos cikkben, tanulmányban vizsgálta a Szovjetunió összeomlásának gazdasági, hatalmi-politikai és társadalmi okait. Soha nem adtuk fel kritikai álláspontunkat, és természetesen most sem tesszük ezen a baloldal számára összességében gyászos napon.
Ugyanakkor soha nem támogattuk a kapitalizmus visszaállítását apologetikusan fogadó álbaloldali, az új és régi tőkés hatalmakat támogató-szolgáló politikai álláspontokat és diskurzusokat sem. Látnunk kell, hogy a sokat bírált Szovjetunió nélkül nem lett jobb a világ, sőt: a baloldal és a szocializmus nemzetközi ügye radikálisan meggyengült, erősödött a világban az egyenlőtlenség és az elszegényedés, több lett a háború és az erőszak, világmértekben megerősödött a tőke önkényuralma, elszabadultak a szélsőséges, akár profasiszta, pronáci politikai tendenciák. A Szovjetunió összeomlásáért, illetve megszüntetéséért a fő felelősséget a szovjet pártelit, a hatalom központi vezető intézményei, személyesen pedig Jelcin és Gorbacsov viselik. Nem fölösleges felidézni, hogy ez azután és annak ellenére következett be, hogy 1991 márciusában legitim népszavazás döntött a Szovjetunió fennmaradásáról. A hatalmi elit, a bürokrácia felső rétegei, az ország meggyengült gazdasági helyzetében, saját privilégiumaikat többre becsülték népük érdekeinél, és feladták azokat az eszméket, eszményeket, amelyeket még az októberi forradalom hagyományából örököltek meg. Elárulták a nagy honvédő háborúban elesettek harcát és emlékét is, mindent feláldoztak önös érdekeikért. A mégoly szörnyű áldozatok ellenére, megmarad a hét évtized kiemelkedő szovjet kultúrája, amelynek egyetemes teljesítménye az utánunk következő generációk számára is megvilágítja – vagy meg-
világíthatja, ha ezek a generációk egyszer visszanyúlnak hozzá – egy emberközpontú, a tőkével és az állammal szembeni emancipáció, a társadalmi önkormányzás megvalósításának lehetőségét.

A teljes szám elérhető itt: eszmelet112nyomdai2