sz szilu84 összes bejegyzése

Gondolatok az Új Internacionáléról

Már Peter Gowan is írt arról, hogy Kelet-Európa bekebelezése a kapitalista világgazdasági rendszerbe komoly hasonlóságot mutat az imperializmussal. Mészáros István tanulmányának kiindulópontja, hogy a tőkés termelési mód szerkezeti válsága kifejezetten katonai intervenciókba torkollik, amelyek során a globalizált tőke (amely az ún. posztmodern országokban rendelkezik a legerősebb pozíciókkal) a modern és premodern övezetek ellen fordul, hogy a centrumállamok „örökkévalóvá tegyék úgynevezett »liberális imperializmusukat« és maradéktalan uralmukat a katonailag kevésbé erős országok felett, »halált és romlást bocsátva rájuk«". Egy harcias(abb) szellemű Internacionálé megszervezéséhez a korábbi tapasztalatok ellenére ma vannak pozitív előfeltételek, amelyekről a tanulmányban olvashatunk.

Tavaszi számunk megrendelhető. A cikk az online változatban csak később lesz elérhető.

Rendeljen Eszméletet, legyen az előfizetőnk!

Társadalmi válaszúton (kapitalizmusról és szocializmusról)

Az interjú még az Eszmélet folyóirat első számának megjelenése előtt készült, de végül megszerkesztetlenül maradt és nem került közlésre. A szerkesztőségi beszélgetés rövidített változatát most 25 évvel később közzétesszük, mert úgy véljük, nemcsak a feltett kérdések, hanem a válaszok sem vesztették el érvényüket.

Tavaszi számunk megrendelhető. A cikk az online változatban csak később lesz elérhető.

Rendeljen Eszméletet, legyen az előfizetőnk!

101. szám | (2014 Tavasz)

1533833_657373947632462_56551180004137955_n

25 éve már, hogy az Eszmélet a kapitalizmus és a kapitalizmus „második kiadásának” kritikai elemzése mellett a történelmi-politikai folyamat belső és a rendszeren túlmutató alternatíváit is érzékelteti, feltárja. E számunkban mindenekelőtt a földkérdést állítjuk a középpontba, amely körül szociális és gazdasági harcok bontakoztak ki újólag. Ha a magyarországi tapasztalatokat egybevetjük a latin-amerikai földfoglaló és termelői társulási tapasztalatokkal, nyilvánvaló: a központi kérdés – akárcsak a Horthy korszakban vagy más módon az államszocializmus korszakában is – a tulajdon kérdése. Jórészt akörül folyik a küzdelem. E számunkban tisztelgünk az idén elhunyt Jancsó Miklós életműve előtt. Nem lanyhul a nemzeti méretű vita a magyar megszálló csapatok népirtásban való részvételéről, melynek egyik összefüggését egy dokumentumközlés tárja elénk.

A szám teljes tartalma pdf formátumban.

Tartalomjegyzék

  1. Társadalmi válaszúton (kapitalizmusról és szocializmusról)
  2. Mészáros István : Gondolatok az Új Internacionáléról
  3. Szabó Tamás, Fülöp Ádám : Emberek föld nélkül, földek ember nélkül: a termőföld anyagi és szellemi kisajátítása Magyarországon
  4. Fred Magdoff : A XXI. századi földrablások: felhalmozás a mezőgazdaság kisajátításából
  5. Mônica Dias Martins : A részvétel tanulása: Az MST tapasztalata Brazíliában
  6. Laurent Delcourt : Az agrobiznisz terjeszkedési dinamikái a déli féltekén
  7. Jancsó Miklós : Ez a buta mesterség. Andrew James Horton interjúja
  8. Krzysztof Rucinski : Két ember szemben a történelemmel. Jancsó Miklós és Andrzej Wajda filmjeinek összehasonlító elemzése
  9. Barta Tamás : Magyar néptáncmozgalom a korai időkben – társadalmi ideológia vagy nemzeti művészet?
  10. Fóris Ákos : Holokauszt a Nyugati Megszálló Csoport területén. Az Államvédelmi Hatóság Ügyészi Kirendeltségének jelentése Pápa Nándor és társai ügyében, 1950. január 12.
  11. Bartha Eszter : Szövetkezetek az állam szorításában
  12. Tütő László : Fej Párt – Has Párt

Fej Párt – Has Párt

Az írás arra tesz kísérletet, hogy különválassza és felvázolja a világunkhoz való viszonyulás három típusát. Ezek legalapvetőbb különbségeit a környezetvédelem, a szegénykérdés, a képviseleti politizálás és a pedagógia területén jellemzi.

Tavaszi számunk megrendelhető. A cikk az online változatban csak később lesz elérhető.

Rendeljen Eszméletet, legyen az előfizetőnk!

Szövetkezetek az állam szorításában

Varga Zsuzsanna: Az agrárlobbi tündöklése és bukása az államszocializmus időszakában. Budapest, Gondolat Kiadó, 2013

Ma, amikor a totalitárius paradigma (a nácizmust a kommunizmussal rokonító, hidegháborús ideológia) reneszánszát éli Kelet-Európában, különösen üdítő egy olyan könyvet olvasni, amelyik már alaptézisében is az ellenkezőjéből indul ki: ti. annak elismeréséből, hogy az államszocia¬lizmusban (is) voltak politikai csoportérdekek, sőt, lobbik is szerveződtek – még ha korlátozott módon is. Egyébként éppen a totalitárius paradigma neofita híveinek érdemes hangsúlyozni: ezt így látta az akkor „létező szocializmus” osztálykritikájának két, külföldön a legismertebb elemző¬je, Konrád György és Szelényi Iván is, akik racionális1 redisztribúcióról beszélnek az államszocializmus kapcsán. „A Központi Bizottság és a parlament viszonya mindennél szemléletesebben érzékelteti a párt és az állam viszonyát. A Központi Bizottság ülésein részt vesz az uralkodó rend minden reprezentatív tagja – szinte automatikusan tagja a Központi Bizottságnak a pártközpont valamennyi titkára és osztályvezetője, a párt és az állam nagyobb területigazgatási szerveinek vezetői, minden mi¬nisztérium és minden országos hatáskörű igazgatási szervezet vezetője (a Nemzeti Bank elnökétől a Statisztikai Hivatal elnökéig és a Tudomá¬nyos Akadémia főtitkáráig), minden napilap főszerkesztője, a rádió és a televízió elnökei, a legnagyobb vállalatok vezetői, s nem utolsósorban a hadsereg és a rendőrség főnökei, ott van tehát mindenki, aki hivatalánál fogva kiemelkedő hatalommal rendelkezik, s ennélfogva országos jelen¬tőségű redisztributív döntések részese lehet” (Konrád-Szelényi 1989, 203-204). A pártelit azonban – ez magától értetődőnek számít, de azért hangsúlyozzuk a „totalitáriusok” kedvéért: éppúgy nem volt egységes, ahogyan a párttagság sem volt az; sőt, a pártvezetés – akár azért, mert rákényszerült, akár más okból – de figyelembe vette a lakosság vélemé¬nyét, közkeletű szóval a közhangulatot, és ahogyan Varga Zsuzsanna új könyve is bizonyítja, érdekvédelmi szervezetek, lobbik is alakultak az egyes csoportok képviseletére.
A kötet egy befolyásos és társadalmilag nagyon fontos érdekvédelmi csoportnak, az agrárlobbinak a történetét dolgozza fel, kiválóan bele¬ágyazva a szerző széles körű levéltári és interjús kutatásait Magyaror¬szág és Kelet-Európa tágabb politikatörténetébe, amelynek Varga Zsu¬zsanna jó ismerője. Mivel jómagam nem vagyok agrártörténész, átfogó szakmai bírálatra nem vállalkozhatom; ezért azonban magas elismerést kapott a szerző, aki kutatómunkájáért Bolyai emlékplakettben részesült. Én társadalomtörténészként csak néhány szempontot emelnék ki, ame¬lyeket a könyv nagy érdemeinek gondolok.
Először, a kötet szépen felépített logikával és pontosan végigköveti az agrárlobbi kialakulásának előzményeit egy olyan korszakban, ahol éppen nem szokás lobbikról beszélni, sőt, az agrárium komoly válságba került, olyannyira, hogy a mezőgazdaságáról híres Magyarország a sa¬ját állampolgárait sem tudta rendszeresen ellátni élelmiszerrel, vagyis a Rákosi-korszakban, amikor mechanikusan lemásolták a szovjet mintát (a sztálini erőszakos kollektivizálás – amelyet angolszász szerzők a város falu ellen vívott háborújaként is aposztrofáltak – katasztrofális következményekkel járt a Szovjetunióban, később pedig a maoista Kí¬nában is). Nem véletlen, hogy a Nagy Imre köré szerveződött kör, ame¬lyet a szerző pontosan feltérképez, éppen a mezőgazdaság területén ígért elsősorban javulást, ahol nemcsak tűzoltó jellegű intézkedéseket hoznak (szakítás az erőszakos kollektivizálás politikájával, a kötelező beadási terhek csökkentése, az elviselhetetlenné duzzadt adók elenge¬dése), hanem kezd kibontakozni egy átfogóbb reformpolitika, amelynek egyik vezető teoretikusa Erdei Ferenc (aki régebben maga is támogatta a kollektivizálást). Varga Zsuzsanna jó pszichológiai érzékkel tárja fel, mit jelentett ez a teher azon többnyire paraszti származású, egykori népi kollégista vezetők számára, akik hasonló damaszkuszi utat jártak be, és az interjúk során beszámoltak lelkiismereti válságukról. A faluban vívott „osztályharc” szörnyű következményeit Sánta Ferenc pontosan dokumentálja a Húsz óra című kisregényében: az egykori gazdasági cseléd, a II. világháború után földet osztó Jóska üldözi el a faluból a sztálinista rendőrt, aki 1956 után az erőfitogtatás és a bosszú jegyében agyonlövi Bénit, az egykori gazdasági cselédet… miközben a háború előtt mindhárman „egy kenyéren, egy szegénységben” voltak… Varga Zsuzsanna az olyan hidegháborús őrültségekről sem felejt el megem¬lékezni, mint a gumipitypang erőltetése. Noha Nagy Imre egy szovjet hatalmi harc következtében kerül előtérbe (majd ennek is köszönheti a bukását), de a szerző – jó társadalompolitikai érzékkel – nem mu¬lasztja el megemlíteni a mellette szóló „elvtársi” érveket: „Nagy elvtárs megfelelő lenne a Minisztertanács elnökének (párthű, magyar, ismeri a mezőgazdaságot)” (Varga 2013, 17). Ez mutatja, hogy a szovjet veze¬tésen belül (is) volt egy enyhén antiszemita vonal (vagy a megjegyzés inkább a szovjet elvtársak tájékozottságáról tanúskodik?). De hason¬lóan régi előítéletek továbbélését mutatja Szabó Istvánnak, a TOT (Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa) elnökének megállapítása: „Az V. kerületi fiúk […] megtanulták, hogy a Szabó Pistát vissza kell hívni” (Varga 2013, 140).
A könyv második nagy érdeme a kelet-európai és a nemzetközi kite¬kintés. Belülről bemutatja, hogy Kádáréknak 1956 után elemi érdekük volt a parasztsággal kötött béke; hiszen, ha az ipari sztrájkok mellett élelmiszerhiány is van, nem tudják konszolidálni az új rendszert. Így került sor a kötelező beszolgáltatás eltörlésére, majd pedig az Agrárpolitikai Tézisek lefektetésére, ahol kimondták: a parasztokat gazdasági tényezők (is) mozgatják, és ezt figyelembe kell venni a mindenkori agrárpolitika kialakításakor. Kívülről pedig a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése kere¬tében számos testvérország tapasztalataival ismerkedhettek meg a már formálódó agrárlobbi tagjai; sőt, a kádári konszolidációval sor kerülhetett amerikai, dán és holland kapcsolatfelvételre is. Ezen kapcsolatoknak hála, (sokat) fejlődött a magyar nagyüzemi gazdálkodás és sikernövény lett a kukorica, olyannyira, hogy a fejlődést később a nyugati sajtó is elismerte. 1985-ben a befolyásos Christian Science Monitor így írt az országról: „A magyar gazdaság horizontján az egyetlen ragyogó pont a mezőgazdaság” (Varga 2013, 254). Ezt meg tudom erősíteni egy kor¬társ megyei szatírával, Nádor Istvánnak az Országos Vezető váratlanul érkezik című írásával: „Jobbra száz hektár rizsföld, balra a legelőn 8-14 sertéskonda furulyázó kondással! Fiatal bikacsorda kizárólag exportra. A legelő végén csöppnyi szik, hogy LÁSSÁK, AKIK AKARJÁK, ILYEN VOLT AZ ORSZÁG RÉGEN. A sziken túl nem mély tó, melynek partján ezerszámra brekeghetnek a NYUGATIEXPORT-KÉPES BÉKÁK MINT KEMÉNYVALUTA FORRÁSOK. A tó innenső partján ÉRTÉKES NÁDAT ARASSANAK a szövetkezeti nádgazdaság – LEHETŐLEG SZOVJET GYÁRTMÁNYÚ! – nádarató gépével. Távolabb, a dombtetőn ÉGBE SZÖKJÖN A MEGYEI RÁDIÓÁLLOMÁS ADÓTORNYA, alatta a ház¬táji szőlőkben serényen riogassa a seregélyeket a szövetkezet csősze
(HOGY MEGLEVŐ GONDJAINKAT SE HALLGASSUK EL). Az úttest
túlsó oldalán gabonatábla ringatózzon, magas sikértartalommal, majd a végtelenbe tűnő síkságon szőlő- és gyümölcsfák rogyásig, mögöttük húszemeletes, hűthető raktárak és egy közepes ládagyár. Repülőtérrel. A gyümölcsfák és a mező DÚSAN VIRÁGZÓ KÉPET MUTASSANAK, LEHETŐLEG FAGYVESZÉLY NÉLKÜL. A HÁTTÉRBEN SZIVÁRVÁNY ÍVELJEN AZ ÉG ÉS MEGYEI VEZETŐ IRODÁJA KÖZÖTT. Tulajdon¬képpen ezt a javaslatot mindjárt el lehetett volna fogadni, bár nem volt egészen világos, hogyan hozzák összhangba a növényi tenyészidőket” (Nádor 1989, 85-86; kiemelés az eredetiben). A szatíra valósága az, hogy devizára egyre nagyobb szüksége volt az állandó életszínvonal¬emelésre épülő kádári politikának; és a mezőgazdaság mint sikerágazat sokáig megtermelte a kemény valutát.
A kötet harmadik érdeme az új gazdasági mechanizmus körüli viták pontos dokumentálása az agrárlobbi szemszögéből, amely érdekes új szempontokkal gyarapítja tudásunkat a reformerek és dogmatikusak közötti küzdelemről és a harc különböző fázisairól. Varga Zsuzsanna ennek előzményeit is lelkiismeretesen dokumentálja, Fekete Ferenc visszaemlékezésével: „Ez 54 kora őszén volt […] Itt született először a mechanizmus szó, ezért érdekes. Ezt a Barla Szabó megírta a Párttör¬téneti Szemlében is. Egyszerűen úgy történt, hogy azt mondtuk, hogy háromfelé vesszük az anyagot, mert hárman vagyunk. A Móré az iparral foglalkozik, én a mezőgazdasággal, és a harmadik, ami se nem ipar, se nem mezőgazdaság, ezt nevezzük el – Kopácsy mondta – mecha¬nizmusnak. Úgy tudom, ekkor fordult elő először, hacsak valamikor a húszas években nem használták, de mi erről nem tudtunk. Most sincs talán tisztázva. Így láttunk neki” (Varga 2013, 35). Kádár a parasztságra is kiterjesztette az életszínvonal-politikát: az agrárlobbi nagy győzelme¬ként lehet elkönyvelni, hogy a szövetkezetek önálló jogi személyiséggé válhattak, szabadon gazdálkodhattak, elfogadottá vált a nyereség elosztása és a munka utáni fizetség, engedélyezték az ún. kiegészítő vagy melléküzemági tevékenységet és a háztájit. A szociálpolitikában is javult a parasztság helyzete: nyugdíj tekintetében (majdnem) utolérték a munkásokat és az alkalmazottakat. Az ország gazdasági helyzetének romlásával párhuzamosan a háztájiban nőtt az árutermelés2 ; a kádári politikai sikereként lehet elkönyvelni, hogy miközben más országokban (így a nálunk iparilag fejlettebb NDK-ban is!) akadozott az ellátás, Ma¬gyarországon biztosított volt az élelmiszer-ellátás, nőtt a húsfogyasztás és javult az általános élelmezés.3 Varga Zsuzsanna ugyanakkor hosszan elemzi az ún. munkásellenzék (Biszku Béla és köre) és az ipari (első¬sorban nehézipari) lobbi ellentámadását az 1970-es évek elején: végül azt is elérték, hogy Fehér Lajosnak (aki még az illegális mozgalomból ismerte Kádárt) távoznia kellett a posztjáról, és (büntető)jogi úton is elindultak a támadások a téeszek ellen. Noha ezzel a politikával később szakítottak, az agrárlobbi jobbító javaslatai már akkor jöttek, amikor a hatalom éppen a túlélésével volt elfoglalva. Kiemelem a plurális tulaj¬donlási formákat és a téeszek önigazgatását mint pozitív példákat egy lehetséges demokratikus szocializmus irányába történő elmozdulás felé – a mindent elsöprő privatizáció azonban a rendszerváltás után nagyon hamar győzedelmeskedett.
A könyvet összességében csak dicsérni tudom: alaposan és kiválóan megkutatott, remek stílusban megírt, logikailag szépen felépített agrár-és politikatörténeti szakmunka, amely nemcsak a szakemberek, hanem a laikus olvasók figyelmére is méltán tarthat számot. Talán jó volna megírni társadalomtörténeti szempontból is ezt a történetet – a szerző birtokában levő interjúk és levéltári anyagok biztosan tartalmaznak még értékes megírandó szempontokat. Ez azonban már egy másik könyv története.
Jegyzetek

1 . Ennek a kitételnek a fontosságára Szalai Erzsébet hívta fel a figyelmemet.

2 . A magyar mezőgazdasági árutermelésről lásd Lampland (1995).

3 . Ehhez lásd Valuch (2013).

Irodalom
Konrád György – Szelényi Iván (1989): Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz. Budapest, Gondolat Kiadó.

Lampland, Martha (1995): The Object of Labor: Commodification in socialist Hungary. Chicago, University of Chicago Press.

Nádor István (1989): Megy-e a megye? Budapest, Gondolat Kiadó.

Sánta Ferenc (1964): Húsz óra. Magvető Zsebkönyvtár.

Valuch Tibor (2013): Magyar hétköznapok: Fejezetek a mindennapi élet történeté¬ből Magyarországon a második világháborútól napjainkig. Budapest, Napvilág Kiadó.