Online cikkek kategória bejegyzései

A másik Ungváry, avagy fontos-e, hogy a magyar történelemtanároknak milyen legyen a magyar történelem?

2016. február 18-án két tudós között olyan vita folyt le, amelyet a média az utóbbi évek történész-csörtéjeként aposztrofál. Krausz Tamás professzor (KT) és Ungváry Krisztián tudományos munkatárs (UK) csapott össze a tudományos ismeretterjesztés hazai fellegvárában, a Kossuth Klubban. Legfrissebb köteteik apropóján (KT – Varga Éva Mária: A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban. Levéltári dokumentumok 1941-1947; UK: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban 1941-1944. Esemény – elbeszélés – utóélet) két, egymással teljes mértékben ellentétes nézet ütközött meg a huszadik század nagy történeti eseményeiről, azok értelmezéséről. Végignézve a vitát (Krausz-Ungváry vita a KK-ban), nyugtalanság vett rajtam erőt, amíg rá nem eszméltem a megoldásra, ami már megadta a megfejtés nyugalmát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Krausz Tamás: „Úriember” megszállók és „jogtipró” partizánok? A magyar megszálló csapatok népirtó tevékenysége Ungváry értelmezésében

„Minden Egész eltörött/Minden láng csak részekben lobban” (Ady)

Ungváry Krisztián új könyvében[1] végképp feje tetejére áll a világ: a magyar megszálló csapatok történelmi bűncselekményeinek értelmezése során a szerző a hidegháború kezdeti szakaszában megszilárdult avitt „elmélet”, „a két totalitariánus diktatúra” harcának olyan koncepciója alapján áll, amely megszünteti, „felszámolja” a jó és rossz oldal, az agresszor és a honvédő, a hóhér és az áldozat, a fasizmus és antifasizmus közötti különbséget. Céltudatosan kiiktatja az antifasiszta „narratívát”, számos ponton szinte észrevétlenül tér át elemzéseiben a náci és a szövetséges megszállók, valamint a megszállókat támogató lakossági csoportok magatartásának mentegetésére, sok tekintetben igazolására, noha a holokauszt tényét elismeri és el is ítéli. Részben szakít azzal a kelet-európai hagyománnyal, amely a holokausztot leválasztja a nemzeti történelemről, de „narratívájában” a háborúért, a népirtásért, a korlátozatlan erőszakért a felelősség nagy részét leveszi a náci Németország, valamint csatlósai válláról és a Szovjetunióra, Sztálinra, a Vörös Hadseregre, a partizánmozgalomra helyezi át.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

The neoliberal self: some observations on the psychology of contemporary neoliberalism

Koltai Mihály szerkesztőnk a moszkvai “Человек vs. отчуждение” konferencián (Rosa Luxemburg Alapítvány Moszkva) angolul elmondott előadása.

Talk delivered at the conference “Человек vs. отчуждение” in Moscow (supported by the Rosa Luxemburg Foundation Moscow) by our editor Mihály Koltai.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tertium datur. A párizsi merénylet apropóján

A párizsi iszlamo-fasiszta merényletsorozat napnál világosabban megmutatja, hogy az a gondolkodásmód (és persze a mögötte meghúzódó érdekrendszer), amely a világot “globalista univerzalistákra” és “nemzeti-vallási fundamentalistákra” osztja ketté, szakadékba sodorja az emberiséget. Régóta írjuk-mondjuk, hogy itt ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó. Huntington könyve – amely hovatovább kötelező egyetemi tananyaggá avanzsált –  a “civilizációk összeütközéséről”, az “eltérő kultúrák összecsapásáról” fantáziál, a “globalistáknak” éppen úgy érveket ad, mint a “fundamentalistáknak”. Pedig éppen nem a  vallási  kultúrharc itt az érdekes, mivel az csak ideológiai tünet. Elfedi a nagy- és középhatalmak között folyó geostratégiai-gazdasági-katonai versengést, amelynek végső tétje a világ regionális piacok újrafelosztása, az energiaforrások és kereskedelmi utak fölötti ellenőrzés ismételt átrendezése. Tehát nem keresztények és muszlimok, zsidók és arabok között húzódnak a  valóságos ellentétek, hanem a helyi és globális oligarchák, gazdasági érdekcsoportok, valamint a nagy- és kishatalmak érdekeinek összecsapásáról van szó, amelynek nagy vesztesei természetesen a helyi-nemzeti keretek között szerveződő alsó társadalmi csoportok, az alsó “néposztályok”, Marx szóhasználatában a “bérmunkások osztálya”. A neoliberális világrend létrejötte, a kapitalizmus kiterjedésének  új szakasza, amely végső soron elsöpörte a hagyományos (szociáldemokrata, kommunista) munkásmozgalmakat, a baloldali tömegmozgalmakat, az új kihívásokra válaszolni nem tudó Szovjetuniót, magát az államszocialista rendszert, soha nem látott gazdasági-anyagi, kulturális egyenlőtlenségeket zúdított a népek nyakába. A baloldal, a szocializmus világméretű vereségének egyik következménye, hogy mindenfajta radikális és tömeges ellenzékiség a helyi-nemzeti ellenállás fundamentalista formájában tör felszínre. A jövő felé fordulásnak, a tőkés rendszer meghaladása szocialista-kommunista projektjének helyére sokfelé az új nacionalista-vallási fundamentalizmus lépett, aminek az Iszlám Állam terrorgépezete csak egyik, igaz, manapság a legszélsőségesebb megnyilvánulása. A feladat súlyosságától megrettenve a “bánatbaloldaliak” az iszlamo-fasizmus ellenében a Nyugat katonai és erőszakgépezetének  további kiterjesztését támogatják a mainstream médiában, nem pedig végre a rendszerkritikai baloldal hazai és nemzetközi újraépítésére mozgósítanak, gyakorlatilag továbbra is a globális és helyi tőke játékszereivé válnak. Akaratukon kívül hozzájárulnak a humanista-közösségi hagyományokban gondolkodó kapitalizmuskritikai ellenállás további periferizálásához, vagyis magának a rendszernek az egyik fő törekvéséhez.  A globális és helyi egyenlőtlenségek növekedésével, “a kapitalizmus strukturális válságával” (Mészáros István) szemben nem kínálnak reális alternatívát. Miközben tagadják a nemkapitalista megoldásokat, a többszektorú vegyes gazdaságot, az alulról szerveződő gazdálkodási közösségeket, a társadalmi ellenőrzést, a nem piaci, közösségi termelési formákat és életmódkísérleteket, vagyis a harmadik lehetőséget, atertium datur-t, elkerüli figyelmüket, hogy ezzel az új fasizmus elleni küzdelmet alávetik a tőke spontán érdekeinek, ama politikai erőknek, amelyeket a válságért, a fasizmus felemelkedéséért történelmi felelősség terhel. József Attilával szólva: “tőke és fasizmus jegyesek”, de tegyük hozzá, az iszlamo-fasizmus is a tőke valamely helyi-regionális formájának, érdekeinek megtestesítője, maga is üzlet.

            A hatalom által félrevezetett sok szamár a NATO bombázásai és az Iszlám Állam terrorja elől menekülő “migránsokban” látja az ellenséget. Pedig nem a menekültek idézték elő saját borzalmas sorsukat, hanem azok a nagyhatalmak és helyi kiszolgálóik, akik kibombázták őket lakásaikból, megszokott mindennapi életükből. Ha nem a rendszerkritikai baloldal emberközpontú értékei és törekvései határozzák meg a perspektívákat, benne a menekültek sorsát, akkor a rendszer újabb tömegeket sodor majd a szélsőséges, középkorias, véres fundamentalista ellenállás karjaiba.  Ma már nem állunk messze attól a jövendöléstől, amely a humanizmus vereségét az eluralkodó világméretű káosszal köti össze. Rosa Luxemburg alternatíva-meghatározása aktuálisabb, mint valaha: “szocializmus vagy barbárság”. 1914-ben az emberiség az utóbbi irányba lépett.

Krausz Tamás

A magyar liberalizmus még mindig jobbra nyitott, balra zárt. Adalékok egy recenzió történetéhez

Folyóiratunk 106. számában közöltük szerkesztőnk, Krausz Tamás recenzióját az L. Balogh Béni által jegyzett dokumentumkötetről (“Törvényes” megszállás Szovjet csapatok Magyarországon 1944-1947 között, Magyar Nemzeti Levéltár, 2015.) Azóta a recenzióra számos reflexió született, egyik sem a folyóiratunkban, hanem főleg napilapokban, internetes oldalakon látott napvilágot. A Népszabadság is csatlakozott a nem éppen ízléses kampányhoz, amennyiben közölte Ungváry Krisztián írását, amelyben egy „ellenrecenzió” keretében Krausz Tamást és tulajdonképpen korábbi szerkesztőtársát, Varga Éva Máriát is megbírálta. Eddig minden rendben lenne, ha a Népszabadság nem tagadta volna meg Révész Sándor és Nagy N. Péter közös „vállalkozásában” annak lehetőségét, hogy az írásra válaszoljanak. Két cikk is született, amelyeket a szerkesztőurak kicenzúráztak. Kutyakötelességünk, hogy mi publikáljuk a két írás közül azt, amelynek publikálására kollégánk, Bartha Eszter egyetemi docens, egyébként szerkesztőtársunk felhatalmazott.  (Időközben lehetővé vált a másik írás közlése is, amelynek szerzője Fekete György nyug. mentálpedagógus történelemtanár, ld. Bartha Eszter cikke után.)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….