Online cikkek kategória bejegyzései

Krausz Tamás: Spiró-Diavolina

Spiró György: Diavolina. Budapest, Magvető Kiadó, 2015

 

 

 

Sziszifosz visszalép
Rettenthetetlen hülyék kora jő,
Pojácák vagy gazemberek? Is-is.
Egyszerre félem és röhögöm általlátni:
a szikla óhatatlan visszafelé görög.

Petri György (1989)

Kortünet, hogy a magyar értelmiség színe-java is áttért a nagy társadalom-megváltó eszmék elleni harcra, s leszámol a forradalmi múlttal”, attól való félelmében, hogy „gyilkos alternatíva” keletkezik a fennálló rendszerrel szemben, amely valamilyen értelemben mégiscsak privilegizált társadalmi státuszt biztosít számára. A jelenséget alapjában a rendszerváltás, a szocialista kísérlet bukása egyik következményének tekintem. Spiró Gyögy új regénye a 80-as évek végének, a 90-es évek elejének világát, annak leleplező szellemi atmoszféráját, propagandaszellemét idézi s hozza vissza. Az író kissé megkésett műve, azaz kései „személyes leszámolása” Leninnel, a „bolsevizmussal”, a „kommunizmussal” azóta már nem egyszerűen kormánypolitikává vált a balti államoktól Ukrajnán át Magyarországig, Lengyelországtól Horvátországig, hanem az állami legitimáció részévé is. Az érdeklődő olvasó tanácstalan és egyszerre kíváncsi is abban a tekintetben, hogy vajon Spiró György csak „most ért ide”, vagy valamiféle eredeti „újragondolás” céljából írta meg „történelmi” kisregényét, egyszersmind visszatérve a politikai író kelet-európai szerepéhez. Mindenesetre ma egy ilyen vállalkozás egy ismert értelmiségi részéről fontos szellemi elköteleződés, amelynek természetét érdemes közelebbről is szemügyre venni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Győzelem és vereség: 1945, 1989, 2015

Az urak nem bírták a nyilvános bizalmaskodást. Emlékszem, évekkel később az egyik közeli pusztán milyen meglepetéssel kaptam föl a napszám-szőlőkötözésből a fejemet arra a hangra, ahogy a felügyeletre megjelent segédtiszt az egyik lányra támadt, aki elmaradt a sorban. – Azt hiszed – üvöltötte –, egész nap kódoroghatsz, amiért tegnap este… – s azzal a szóval jelölte meg a nemi együttlétet, melyet a cselédek is csak megvetésül használnak.

(Illyés Gyula: Puszták népe)

Miért kell ma, 2015-ben megemlékezni 1945-ről, a náci Németország legyőzésének 70. évfordulójáról? Nem kell. A kérdés az, miért akarunk. A ma Magyarországon uralkodó szellemi áramlatok viszonya a Vörös Hadsereg és szövetségesei győzelméhez ismert. A konzervatív jobboldal és a szélsőjobboldal lényegében a tengelyhatalmak és a nácikkal szövetséges egykori magyar állam nézőpontjából tekint rá: 1945 májusa vereség és nemzeti katasztrófa volt, “elvesztettük” a háborút. A Magyarországon egykor domináns, de időközben marginálissá zsugorodott liberális kánon szerint, amennyiben a nyugati szövetségesekről van szó, a “liberális demokrácia” ünneplendő győzelméről beszélhetünk, amennyiben a Szovjetunióról viszont, “zéró összegű játszmáról”: totalitarizmust totalitarizmus váltott.

Ha mindezt elutasítjuk, és Kelet-Európa 1945-éről beszélve (is) győzelemrőlfelszabadulásról, sőt forradalomról beszélünk, miért tesszük?

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Melegh Attila: Magyarország a nemzetközi migráció rendszerében

Fogalmak és az elemzés korlátai

Az alábbi rövid elemzésben a migráció azon formáiról beszélünk, amelyek tartósabbak, legalább három hónapon túli tartózkodást jelentenek, és főképp legálisan (tartózkodási engedély, letelepedési engedély vagy állampolgárság megszerzése révén) zajlottak le a legutóbbi, 2011-es népszámlálásig vagy ahhoz közeli időpontig. A menedékkérők közül csak olyan menekülteket vesszük figyelembe, akik valamilyen formában menekült, vagy oltalmazott státuszt kaptak és Magyarországon telepedtek le a vonatkozó összeírások idejére. Ezek száma mindig jóval kisebb, mint a menedékkérők száma (lásd Kováts András elemzését).

Történeti folyamatok és kapcsolatok

Európa az 1960-as évektől vált összességében, a kontinensek között bevándorló területté. Ezen általános trenden belül és főképp az Unión belüli mozgásnak köszönhetően, az európai államok eltérő történeti pályát futottak be. Egy részük a migrációs egyenleg szintjén eleve bevándorló volt, egy része azzá vált a hetvenes évekre, egy része pedig mindig kivándorló volt és sosem vált bevándorló országgá.

Magyarország köztes pozíciót foglal el ebben a térben, a kilencvenes évekre egyértelműen pozitív volt az egyenleg. Ekkor intenzív volt a bevándorlás főképp a határontúli magyar csoportokból és az elvándorlás nem vagy csak időlegesen nőtt meg a kilencvenes évek elején. A 2000-es évek közepétől a SEEMIG projekt becslése és a tükörstatisztikák alapján a vándorlási egyenleg egyre romlik, egyrészt a bevándorlás visszaesése/stagnálása miatt, másrészt a növekvő elvándorlás miatt. (SEEMIG sajtóanyag 2014 10 15, Földházi 2014)

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Fábry Ádám: A szélsőjobboldal mint a neoliberalizmussal szembeni ellen-hegemónikus blokk? A Jobbik sikerének titka

Bevezetés

Az erőteljes szélsőjobboldal újbóli megjelenéséről az utóbbi évek Európájában, kezdve a „szalonképes” muszlimellenes pártoktól (Front National, Lega Nord, Sverigedemokraterna, UKIP, ÖVP és a sor folytatható) a keményvonalas neofasiszta pártokig bezárólag, mint amilyen a magyarországi Jobbik és a görög Arany Hajnal, egyre növekvő számú tanulmányt olvashatunk, elsősorban a mainstream politikatudomány képviselőitől, amelyek megpróbálják elemezni és megmagyarázni ezt a jelenséget.1

Magyarország esetében a szélsőjobboldal felemelkedését általában a cigányellenes érzelmek felerősödéséhez kötik, ami egy 2006 őszén romák által elkövetett tragikus gyilkosság után volt tapasztalható.2 Általában abban is egyetértés van, hogy a Magyar Gárda létrehozása kulcsfontosságú volt a Jobbik sikerében, mert ráirányította a média érdeklődését az állítólagos „cigánybűnözésre” és lehetővé tette a párt számára, hogy kihasználja a meglévő cigányellenes érzelmeket.3 Mások ugyanakkor amellett érvelnek, hogy abban, hogy a párt nemcsak megtartotta, hanem növelte is támogatottságát a 2009-es EP-választások után, más tényezők is szerepet játszottak, úgy mint: 1) a szocialista-liberális koalíció mélyülő válsága 2006 után és a demokratikus intézményekkel szembeni fokozódó bizalomhiány 2) a gazdasági világválság hatása Magyarországra 3) a Jobbik belső átszervezése, a fiatal és taktikus Vona Gábor pártelnökké választása után 2006-ban 4) a Jobbik képessége arra, hogy koherens politikai programot nyújtson, amely azt ígérte, hogy enyhít Magyarország a „neoliberális globalizáció” által okozott problémáin.4

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Szükségtelen illúziók – és ami utánuk jön

Nem véletlenül szerepelt előző számunk címlapján a görögországi Sziriza egy tömeggyűlésének fotója: az akkor épp a választási győzelem előtt álló radikális baloldali párt hatalomra kerülése nem egyszerűen a kapitalista demokráciák szokásos ingadozásainak egy – elméleti folyóiratunk számára érdektelen – momentuma volt, hanem történelmi esemény. Történelmi esemény, mert a Szovjetunió bukása óta először történt meg, hogy egy identitásában deklaráltan antikapitalista párt kitört a marginális ellenzékiség „szubaltern” pozíciójából és a kormányhatalomig emelkedett – sőt, ha a világkapitalizmus centrumának országait tekintjük csak, ez a harmincas évek óta nem fordult elő. Ennek a jelentősége akkor is óriási, ha kormányon a párt kudarcot vall, ti. ha az Európai Unió apparátusai, az Európai Központi Bank, a Nemzetközi Valutaalap és az Unió különböző (elsősorban a német) kormányai nemzetközi, illetve a görög uralkodó osztály belső nyomása megtöri az új kormányt, amely így feladná programját és belesimulna az európai neoliberális „szociáldemokrácia” mainstream-jébe, folytatva a neoliberális átstrukturálást. Még ha így is történne – a február 20-i megállapodás jelentette teljes (időleges) visszavonulás és különösen ennek őszintétlen „győzelemmé” nyilvánítása a görög közvélemény felé a kormány vezetői részéről efelé mutat – akkor sem szűnik meg annak a jelentősége, hogy az antikapitalista politika az európai centrum egy államában domináns politikai erővé tudott válni, mintegy visszatérve a világtörténelem színpadjára.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….