Összetett Keresés


Karsai László: A történészek és a roma holokauszt. Vita Heindl Péterrel

Heindl Péter nem történész, miként Bársony János és Daróczi Ágnes sem az. Közös bennük, hogy a roma holokauszt történetével kapcsolatos magyarországi levéltári dokumentumokban nem kutattak, a levéltári forrásokat nem sokra becsülik, és nem ismerik a holokauszt modern, nemzetközi szakirodalmát sem. A Bársony-Daróczi szerzőpáros megpróbált roma holokauszt túlélőket találni, interjúkat készítettek, ezekre és csak ezekre alapozva viszont komoly történeti szakmunkát nem lehet írni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….


113. szám (2017. tavasz)

113boritoA marxista gondolkodás egyre gazdagabb elemzéssel rendelkezik a tőke, a kapitalizmus történeti útjáról. A torz utak elkerülése érdekében a történeti, a (világ)rendszerszemléleti, a közgazdasági és filozófiai megközelítések együttes alkalmazására van szükség, ha fenn akarjuk tartani a marxi elemzés egységét. E számunkban is több írás foglalkozik a tőkerendszer kibontakozásának és a „kész” kapitalizmus működésé- nek belső ellentmondásaival, regionális sajátosságaival. A kapitalizmus fejlődésének ritkán elemzett specifikuma ábrázolódik a KGST-országok világrendszerben elfoglalt helyét vizsgáló tanulmányban, ahogyan a rendszer átkarolta, mint az anakonda, a félperifériás államszocialista régiót, amely sokáig maga sem ébredt rá ennek az ölelésnek a végzetes voltára. Másik blokkunk a gender (a társadalmi nemek) tárgyköréből tartalmaz cikkeket, amelyek e tekintetben is a világrendszer bonyolult és sokszínű fejlődésére hívják fel a figyelmet. Sajnálatosan aktuális ama probléma, ahogyan – egyfelől – a modern iszlamista terrorizmus használja fel a nőket terméketlen céljaira, illetve – másfelől – ahogy az Abu Ghraibban őrzött foglyokat kínzó nőkatonák váltak öntudatlanul az Amerikai Birodalom heteroszexista, rasszista és osztályuralmú világrendjének/rendetlenségének (ki)szolgá(ló)ivá.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….


112. szám (2016. tél)

Midőn e számunk szerkesztését lezárjuk, 2016. december végén, éppen huszonöt éve annak, hogy – miután a szovjet hatalmi elit vezető figurái (Jelcin, Kravcsuk, Suskevics) felmondták a szovjet köztársaságokat egybekapcsoló szövetségi szerződést, majd Gorbacsov lemondásával levonták a Kremlben a sarló-kalapácsos vörös zászlót – a Szovjetunió mint államszövetség és „geostratégiai tényező” megszűnt létezni. A kapitalizmus meghaladásának, a szocializmus megvalósításának első, bürokratikus államszocializmussá torzult történelmi kísérlete ezzel véget ért. Azóta folyóiratunk számos cikkben, tanulmányban vizsgálta a Szovjetunió összeomlásának gazdasági, hatalmi-politikai és társadalmi okait. Soha nem adtuk fel kritikai álláspontunkat, és természetesen most sem tesszük ezen a baloldal számára összességében gyászos napon.
Ugyanakkor soha nem támogattuk a kapitalizmus visszaállítását apologetikusan fogadó álbaloldali, az új és régi tőkés hatalmakat támogató-szolgáló politikai álláspontokat és diskurzusokat sem. Látnunk kell, hogy a sokat bírált Szovjetunió nélkül nem lett jobb a világ, sőt: a baloldal és a szocializmus nemzetközi ügye radikálisan meggyengült, erősödött a világban az egyenlőtlenség és az elszegényedés, több lett a háború és az erőszak, világmértekben megerősödött a tőke önkényuralma, elszabadultak a szélsőséges, akár profasiszta, pronáci politikai tendenciák. A Szovjetunió összeomlásáért, illetve megszüntetéséért a fő felelősséget a szovjet pártelit, a hatalom központi vezető intézményei, személyesen pedig Jelcin és Gorbacsov viselik. Nem fölösleges felidézni, hogy ez azután és annak ellenére következett be, hogy 1991 márciusában legitim népszavazás döntött a Szovjetunió fennmaradásáról. A hatalmi elit, a bürokrácia felső rétegei, az ország meggyengült gazdasági helyzetében, saját privilégiumaikat többre becsülték népük érdekeinél, és feladták azokat az eszméket, eszményeket, amelyeket még az októberi forradalom hagyományából örököltek meg. Elárulták a nagy honvédő háborúban elesettek harcát és emlékét is, mindent feláldoztak önös érdekeikért. A mégoly szörnyű áldozatok ellenére, megmarad a hét évtized kiemelkedő szovjet kultúrája, amelynek egyetemes teljesítménye az utánunk következő generációk számára is megvilágítja – vagy meg-
világíthatja, ha ezek a generációk egyszer visszanyúlnak hozzá – egy emberközpontú, a tőkével és az állammal szembeni emancipáció, a társadalmi önkormányzás megvalósításának lehetőségét.

A teljes szám elérhető itt: eszmelet112nyomdai2 Egy kattintás ide a folytatáshoz….


Cselekvő szolidaritás – Perintfalvi Ritával Jakab Attila beszélget

Jakab Attila

A menekültválság tetőzésének időszakában, teológusnőként, mondhatni, ön mintegy „berobbant” a magyar vallási-teológiai „piacra”. Pedig egy ideje termékeny, újszerű és igen szerteágazó tevékenységet fejt ki. Meghatározó alakja és egyben elnöke a Magyarországi Teológusnők Ökumenikus Egyesületének (MTÖE). A Tükör által c. blogján önmagát „női és emberi jogi gondolkodó”-ként határozza meg. Kicsoda ön? Hol és mit tanult? Mit mond eddigi pályafutásáról? Miért ez a szétválasztás „női”-re és „emberi”-re?

 Perintfalvi Rita

 Arra a kérdésre, hogy ki vagyok, első körben azt mondanám, hogy egy gondolkodó és érző ember, akit nagyon érdekel a világ és benne az ember, a maga boldogságkeresésével és szenvedéseivel együtt. Már kisgyermekkoromban is hatalmas igazságérzettel rendelkeztem és így rájöttem arra, hogy a boldogság egyik nagyon fontos dimenziója társadalmi vonatkozású, azaz senki nem lehet boldog, akit egy közösség valamilyen szempontból kirekeszt, megbélyegez, vagy akivel igazságtalanul bánnak, akinek elveszik az emberi méltóságát. Mivel érdekeltek ezek a kérdések, ezért kezdtem el szociológiát majd szociális szervezést tanulni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….