Címke: baloldal

Antikapitalista baloldal (Szerk. Krausz Tamás)

Megjelent az ANTIKAPITALISTA BALOLDAL című kötetünk Krausz Tamás szerkesztésében.

A könyv kapható az Írók Boltjában (VI. Andrássy út 45.), valamint rendezvényeinken és közvetlenül megrendelhető a kiadótól az eszmelet1989@gmail.com e-mail c`ímen.

TARTALOMJEGYZÉK:

  1. Kommunizmus (1989)
  2. Alfa: Milyen lesz a baloldal holnap? (1989)
  3. Michael Löwy: A kommunizmus halála? Nyolc tézis a „létező szocializmus” válságáról (1990)
  4. Szabó András György: Korszerű-e a marxizmus? (1991)  
  5. Szigeti Péter: A baloldal elméleti zsákutcáiról (1993)
  6. A baloldali egység megteremtéséért – A Baloldali Alternatíva Egyesülés politikai nyilatkozata (1993)
  7. Krausz Tamás: A Kádár-rendszer és a baloldali ellenzék (Egy probléma felvetéséhez) (1993)
  8. Kapitány Gábor: Még egyszer a baloldaliságról (1994)
  9. Néhány ötletes módszer alárendelt munkaerő létrehozására, avagy hogyan tüntessük el azt a fölösleges szocializmust? (1994)
  10. Szabó András György: Marxizmus és liberalizmus (1996)
  11. Rosa: Osztály, nem, etnikum (1996)
  12. Magyar Jenő: A Kommunista Kiáltvány néhány tanulsága a XXI. századra (1998)   
  13. Szalai Pál: Bibó szocializmusképe ürügyén (1998)   
  14. Paul Le Blanc: Kik azok a szocialisták? (2000)
  15. Miért beteg a közép- és kelet-európai baloldal? Az Eszmélet körkérdése és a beérkezett válaszok (2007)
  16. David Harvey: Szerveződés az antikapitalista átmenet érdekében (2010)
  17. Immanuel Wallerstein: A világ baloldala 2011 után (2011)
  18. Tütő László:  Kik a marxisták, és miért nem akarnak kommunizmust? (Hypo)tézisek arról, hogy kell-e nekünk a világforradalom (2012)

Antikapitalista baloldal 1956-ban

  1. Feitl István: A magyar munkástanácsok és az önigazgatás 1956-ban (1989)
  2. Krausz Tamás: Az 1956-os munkástanácsokról (2006)


ELŐSZÓ

Az Eszmélet az antikapitalista-szocialista baloldal örököse

Az államszocializmus összeomlása az egész világon megváltoztatta a történelmi baloldal minden irányzatát, és egyúttal nyilvánvalóvá tette, hogy a hagyományos baloldal – a kapitalizmus belső átalakulásával (a „globalizációval”) párhuzamosan – történelmi méretű vereséget szenvedett. Ennek következtében rákényszerült és továbbra is rákényszerül az átalakulásra. A történelmi fordulat óriási zavart, sőt, néhol káoszt hozott magával. A kapitalizmus (geo)politikai értelemben megerősödött, noha belső, szerkezeti válsága még szembetűnőbbé  vált.

A kapitalizmus „második kiadása” Kelet-Európában nem igazolta azokat a várakozásokat, illúziókat, amelyek a rendszerváltás folyamatában embermilliók fejét elcsavarták: nem történt meg a „Nyugat utolérése”. Mindennek éppen az ellenkezője történt. Nincs dinamikus gazdasági növekedés, különösen a világ fejlődéséhez viszonyítva, s a térség országaira a kevesek felemelkedése, sőt, a privatizáció következtében, oligarchikus meggazdagodása a jellemző, egyidejűleg a tömeges lecsúszással, társadalmi dezintegrációval, kulturális hanyatlással.  A régi rendszer visszahozhatatlansága sokakat elbizonytalanított a baloldal jövőjével kapcsolatban. Egyes társadalmi csoportok megtértek a terméketlen nosztalgiához, mások a „modernizáció” jelszavával a globális liberalizmus egyik szegmenseként szerették volna „újra feltalálni” a baloldalt. Csak egy kisebbségben tudatosult, hogy a valódi baloldal alapvető funkciója továbbra is ama globális küzdelemben áll, amely a kapitalizmus rendszerén való túllépés, a „tőkén túli” (Mészáros István) fejlődés lehetőségeit keresi. 1989-ben – több éves felkészülés nyomán – az Eszmélet erre az útra lépett. Döntésünk helyességét, úgy véljük, a történelem igazolta. A mai útkeresés, amely nem egyszerűbb az 1989-esnél, aligha kerülheti meg az általunk megtett út végiggondolását.

A régi-új uralkodó osztályok érdekei már-már megkövetelik azt az eszmei zűrzavart, amelyben társadalmaink mindennapjaikat élik. A párt- és ideológiai államapparátusok, az információs bőség zavarát tudatosan előidézve, mozaikszerűvé, átláthatatlanná teszik a társadalmi valóságot. A nacionalizmus és a liberalizmus különféle válfajaival etetik a hiszékeny tömegeket. A zűrzavarnak azonban van iránya: mondj le környezeted és a világ átalakíthatóságának puszta reményéről is, s fogadd el a fennállót. Szolgáld a hatalmat, a tőkét és az államot! A látványkommunikáció tengerében sikerrel lehet dominánssá tenni a lemondást, a rendszerrel való megbékélést, még azoknál is, akik nem vagy csak alig-alig érdekeltjei a profithajszának. Sőt, paradox módon, a rendszer sokszor éppen a vesztes rétegek támogatásával tudja újraszervezni magát, amire Magyarország egyértelmű példa. Mindez jól megfér a szabadságjogok és a polgári demokrácia politikai kereteivel, már ahol nem tekintélyuralmi rezsimek uralkodnak, mint hazánkban és a kelet-európai régió számos más országában.

A rendszerkritikai, a kapitalista kizsákmányolástól szabadulni kívánó tudatos mozgalom és gondolkodásmód – Karl Marxtól kezdve – mint a fennálló tőkerendszer bírálata és meghaladásának szándéka emelkedett fel, amit az emberiség kultúrkincseként mi is megörököltünk. A megelőző évszázad történelmi tapasztalatai és hagyományai alapján, az államszocializmus és a Szovjetunió összeomlását követő elmúlt 25 évben a nyugati centrumországokban és a félperiféria számos országában felemelkedett egy igen sokszínű neomarxista baloldal, amelynek 1989 óta egyik fontos fóruma az Eszmélet, amely, mondhatjuk, mára önálló szellemi irányzattá vált.

E baloldalnak, miután levonta az államszocializmus történeti hibáiból, összeomlásának okaiból az alapvető tanulságokat, gyakorlati alaptörekvése, lényege, hogy segítse a bérmunka világát a tőkétől és az államtól való függetlenedés megszerveződésében, egy „ellentársadalom” – végső soron a tőke globális uralmán túlmutató gazdálkodási rendszer – kialakításában. Az egész marxista és az ahhoz kötődő évszázados kritikai hagyomány, benne az orosz forradalom és nyomában az összes, valódi szocialista kísérlet, helyi és globális erőfeszítés legalapvetőbb öröksége a termelők és a termeléshez kapcsolódó társadalmi csoportok gazdasági, szociális és politikai felszabadítása a tőkés kizsákmányolás alól. A felszabadulás kulcsa az, hogy a bérből, fizetésből, segélyekből élő kiszolgáltatott társadalmi tömegek szervezett közösségei magában a(z anyagi és szellemi) termelési folyamatban vegyék magukhoz az ellenőrzési és igazgatási funkciókat a helyi és regionális társadalom más csoportjaival együtt. Persze, könnyű a társadalmi önkormányzást és önigazgatást leírni, ám mint történelmünk mutatja, ez az út szinte végtelen nehézségekkel van kikövezve. Elhódítani,  visszaszerezni a tőkétől – s mindenfajta elnyomó intézménytől – saját életfeltételeink gyakorlati ellenőrzését, ez számos nemzedéken átívelő történelmi lehetőség és egyben felelősség. Reális alternatíva ugyanis, hogy az emberiség saját pusztulásának irányába megy tovább. Ma, a globális kapitalizmusban korlátlan a transznacionális korporációk és a kapcsolódó vállalatrendszerek fölénye a félperiféria, a periféria társadalmaival, a globális munkatársadalommal szemben. Ma a „papírgazdasági” spekuláció a mindennapok részévé vált, a jövedelmek újraelosztása az említettek kárára a nemzetközi pénzügyi rendszeren keresztül megy végbe, amelyet a digitális világhálón keresztül működtetnek. A nagy magántőkés korporációk, a szupermenedzserek és a spekulánsok világa új, szabályozó hatalmak segítségével tartja fenn gazdasági és társadalmi uralmát. A mindennapi élet része a tömeges szegénység, a fegyver-, a drog- és emberkereskedelem, az offshore cégekbe való adózatlan jövedelemkimentés, s általában a korrupció, a nőket lealacsonyító szexizmus, a tőkés gazdasági és pénzügyi válságok terheinek áthárítása az adókból gazdálkodó államokra, a perifériákra és mindenekelőtt az egyetemes munka helyi társadalmaira. Észre sem vesszük, hogy a mindennapi élet részévé váltak a pilótajátékok, a bennfentes kereskedelem, az élelmiszerhamisítás. Nem látjuk, hogy a tőkés világrendszer és a nemzeti kormányok a nyereséget rendre privatizálják, miközben a veszteséget társadalmasítják. Még a digitális világháló is könnyen valaminő totális kontrollmechanizmussá, a hatalmi ellenőrzés és a piaci nyerészkedés eszközévé fajulhat, elpusztítva a benne rejlő demokratikus kommunikáció lehetőségét. A délről északra áramló migrációra, annak kiváltó okaira (a háborúkra és a helyi gazdaságok szerkezeti átalakulására), valamint a súlyosan veszélyeztetett természeti környezet megóvására a politikusok nem képesek valóságos megoldásokat kidolgozni. Ehelyett szép csendben a különböző hosszú és rövid tőkeérdekeket – s ezek részeként a háborúkat és a fegyverkereskedelmet – szolgálják.

A sort sokáig lehetne folytatni. A nehézségek következtében az is világos, hogy a tőkés rendszer ellentmondásai, gyógyíthatatlan szerkezeti és ciklikus válsága – és annak mind súlyosabb következményei – a közösségi-szocialista alternatívát immár nem veszik le az emberiség válláról. A világ különböző részein a kapitalizmusról való „leválás”, „lekapcsolódás” különféle intenzitással és sikerrel zajlik. Lokális, regionális és globális emancipációs törekvésekre egyaránt szükség van. Miközben a burzsoázia nemzetközivé vált, egyúttal a rendszernek sikerült ellehetetlenítenie  potenciális ellenlábasát, a mai, bérből és fizetésből élő munkatársadalmat, az alávetett nemzeti társadalmakat, a szociálisan elnyomorítottakat. Az előrehaladás és a visszalépés általában egyidejűleg mutatkozik meg. A nemzeti védővonalra visszalépés ott már aligha lehetséges, ahol a világgazdaság a tevékenységek cseréjének elsődleges „hadszínterévé” vált.

Maga a „társadalmi forradalom” (Marx), a közösségi társadalom  nem megváltást kínál,  a „nagy átalakulás” nem jöhet felülről és kívülről. Csupán a világ átalakításának fent említett öntevékeny útját jelentheti. Saját és más népek története tükröződik a munkástanácsi mozgalmakbam és a társadalmi önvédelem, önszerveződés, közösségi gazdálkodás más formáiban. 1917-1919, 1936, 1956, 1968 munkástanácsait és a latin-amerikai forradalmi ellenállás önszerveződő millióit a közös célok szálai fűzik össze. Hogy kataklizmák vagy békés átalakulások kísérik-e ezt az utat, az mindig a konkrét feltételektől függ.  Rajtunk, magyarokon is múlik.

Útkeresésünk a kapitalizmuskritikus és szocialista-közösségi orientációt képviselő humanista baloldal önértelmezését, a jelzett feladat nagyságának és jelentőségének tudatosítását szolgálja. Korábban született, de ma is érvényes írásokról, egy koncepcióról, hagyományról, világlátásról, jövőre irányuló gyakorlatról van szó. Nem hiszünk a jó kapitalizmus lehetőségében. Az osztályszintű helyi és világméretű egyenlőtlenségeket meghaladó, demokratikus-önkormányzó ellentársadalom mozgalmi, szervezeti-gyakorlati perspektíváit keressük.

Tarts velünk!

Budapest, 2016. december

A szerkesztőség


A kötetet képező írásokat kizárólag az Eszmélet  különböző számaiból válogattuk és azokat minden változtatás nélkül közöljük. Az írásokat  megjelenésük sorrendjébe állítottuk, hogy az olvasó a kialakuló koncepció és az egyre bővülő tartalmak, témakörök bizonyos történeti kibontakozásáról is képet kapjon. Néhány írás álnév alatt jelent meg, amelyeket szintén érintetlenül hagytunk. A kötet két utolsó írását egyfajta mellékletként közöljük, amelyek a baloldaliság 1956-os tartalmának összefüggéseit tükrözik a 60. évfordulójára is emlékezve és emlékeztetve.