Tertium datur. A párizsi merénylet apropóján

A párizsi iszlamo-fasiszta merényletsorozat napnál világosabban megmutatja, hogy az a gondolkodásmód (és persze a mögötte meghúzódó érdekrendszer), amely a világot “globalista univerzalistákra” és “nemzeti-vallási fundamentalistákra” osztja ketté, szakadékba sodorja az emberiséget. Régóta írjuk-mondjuk, hogy itt ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó. Huntington könyve – amely hovatovább kötelező egyetemi tananyaggá avanzsált –  a “civilizációk összeütközéséről”, az “eltérő kultúrák összecsapásáról” fantáziál, a “globalistáknak” éppen úgy érveket ad, mint a “fundamentalistáknak”. Pedig éppen nem a  vallási  kultúrharc itt az érdekes, mivel az csak ideológiai tünet. Elfedi a nagy- és középhatalmak között folyó geostratégiai-gazdasági-katonai versengést, amelynek végső tétje a világ regionális piacok újrafelosztása, az energiaforrások és kereskedelmi utak fölötti ellenőrzés ismételt átrendezése. Tehát nem keresztények és muszlimok, zsidók és arabok között húzódnak a  valóságos ellentétek, hanem a helyi és globális oligarchák, gazdasági érdekcsoportok, valamint a nagy- és kishatalmak érdekeinek összecsapásáról van szó, amelynek nagy vesztesei természetesen a helyi-nemzeti keretek között szerveződő alsó társadalmi csoportok, az alsó “néposztályok”, Marx szóhasználatában a “bérmunkások osztálya”. A neoliberális világrend létrejötte, a kapitalizmus kiterjedésének  új szakasza, amely végső soron elsöpörte a hagyományos (szociáldemokrata, kommunista) munkásmozgalmakat, a baloldali tömegmozgalmakat, az új kihívásokra válaszolni nem tudó Szovjetuniót, magát az államszocialista rendszert, soha nem látott gazdasági-anyagi, kulturális egyenlőtlenségeket zúdított a népek nyakába. A baloldal, a szocializmus világméretű vereségének egyik következménye, hogy mindenfajta radikális és tömeges ellenzékiség a helyi-nemzeti ellenállás fundamentalista formájában tör felszínre. A jövő felé fordulásnak, a tőkés rendszer meghaladása szocialista-kommunista projektjének helyére sokfelé az új nacionalista-vallási fundamentalizmus lépett, aminek az Iszlám Állam terrorgépezete csak egyik, igaz, manapság a legszélsőségesebb megnyilvánulása. A feladat súlyosságától megrettenve a “bánatbaloldaliak” az iszlamo-fasizmus ellenében a Nyugat katonai és erőszakgépezetének  további kiterjesztését támogatják a mainstream médiában, nem pedig végre a rendszerkritikai baloldal hazai és nemzetközi újraépítésére mozgósítanak, gyakorlatilag továbbra is a globális és helyi tőke játékszereivé válnak. Akaratukon kívül hozzájárulnak a humanista-közösségi hagyományokban gondolkodó kapitalizmuskritikai ellenállás további periferizálásához, vagyis magának a rendszernek az egyik fő törekvéséhez.  A globális és helyi egyenlőtlenségek növekedésével, “a kapitalizmus strukturális válságával” (Mészáros István) szemben nem kínálnak reális alternatívát. Miközben tagadják a nemkapitalista megoldásokat, a többszektorú vegyes gazdaságot, az alulról szerveződő gazdálkodási közösségeket, a társadalmi ellenőrzést, a nem piaci, közösségi termelési formákat és életmódkísérleteket, vagyis a harmadik lehetőséget, atertium datur-t, elkerüli figyelmüket, hogy ezzel az új fasizmus elleni küzdelmet alávetik a tőke spontán érdekeinek, ama politikai erőknek, amelyeket a válságért, a fasizmus felemelkedéséért történelmi felelősség terhel. József Attilával szólva: “tőke és fasizmus jegyesek”, de tegyük hozzá, az iszlamo-fasizmus is a tőke valamely helyi-regionális formájának, érdekeinek megtestesítője, maga is üzlet.

            A hatalom által félrevezetett sok szamár a NATO bombázásai és az Iszlám Állam terrorja elől menekülő “migránsokban” látja az ellenséget. Pedig nem a menekültek idézték elő saját borzalmas sorsukat, hanem azok a nagyhatalmak és helyi kiszolgálóik, akik kibombázták őket lakásaikból, megszokott mindennapi életükből. Ha nem a rendszerkritikai baloldal emberközpontú értékei és törekvései határozzák meg a perspektívákat, benne a menekültek sorsát, akkor a rendszer újabb tömegeket sodor majd a szélsőséges, középkorias, véres fundamentalista ellenállás karjaiba.  Ma már nem állunk messze attól a jövendöléstől, amely a humanizmus vereségét az eluralkodó világméretű káosszal köti össze. Rosa Luxemburg alternatíva-meghatározása aktuálisabb, mint valaha: “szocializmus vagy barbárság”. 1914-ben az emberiség az utóbbi irányba lépett.

Krausz Tamás